Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy partnereink számára stabil szakmai hátteret, kiszámítható együttműködést és valódi támogatást biztosítsunk.
Palotás Jocó
Tóth Csaba
Money Network Kft.
Az Adatkezelő tiszteletben tartja az Ön személyhez fűződő jogait, ezért elkészítette az alábbi Adatkezelési tájékoztatót, amely az Adatkezelő honlapján is elérhető.
Jelen adatkezelési tájékoztató minden olyan természetes személyre vonatkozik, akiknek az adatait az Adatkezelő kezeli, illetőleg az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) 25. §-ában szabályozott esetben az elhunyt érintett által meghatalmazott személyre vagy az elhunyt érintett közeli hozzátartozójára. Jelen tájékoztató nem terjed ki a munkaviszonnyal összefüggő adatkezelésekre, valamint a közvetítői alvállalkozókkal kapcsolatos adatkezelésekre.
Jelen adatkezelési tájékoztató az Adatkezelő adatkezelési tevékenységeinek túlnyomó részét lefedi, ugyanakkor az Adatkezelő fenntartja a jogot, hogy speciális esetekben, kisebb számú érintettre vonatkozóan külön adatkezelési tájékoztatásokat is kiadjon.
Jelen tájékoztató az Adatkezelő által üzemeltetett valamennyi online felületre kiterjed, így különösen a www.moneynetwork.hu honlapra, az online.moneynetwork.hu oldalaira (például a bankszámla- és a személyi kölcsön kalkulátorra), valamint az ajánlatkérések kiszolgálására használt mnonline.hu aloldalakra (az érintett számára készített, személyre szabott ajánlati oldalakra) is.
| Adatkezelő | Money Network Kft. |
| Cím | 9700 Szombathely, Fő tér 36. |
| Cégjegyzékszám | 18-09-104925 |
| Képviseli | Fitos Szilárd ügyvezető |
| Adószám | 12768118-2-18 |
| Adatvédelmi felelős neve | Tasnádi Szabolcs |
| Adatvédelmi felelős elérhetősége | support@moneynetwork.hu |
4.1. Személyes adat — Azonosított vagy azonosítható természetes személyre („érintett”) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható.
4.2. A személyes adatok különleges kategóriái — A faji vagy etnikai származásra, politikai véleményre, vallási vagy világnézeti meggyőződésre vagy szakszervezeti tagságra utaló személyes adatok, valamint a természetes személyek egyedi azonosítását célzó genetikai és biometrikus adatok, az egészségügyi adatok és a természetes személyek szexuális életére vagy szexuális irányultságára vonatkozó személyes adatok.
4.3. Adatkezelés — A személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közlés továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés.
4.4. Adatkezelő — Az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza.
4.5. Adatfeldolgozó — Az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel.
4.6. Harmadik fél — Az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel, az adatfeldolgozóval vagy azokkal a személyekkel, akik az adatkezelő vagy adatfeldolgozó közvetlen irányítása alatt a személyes adatok kezelésére felhatalmazást kaptak.
4.7. Az érintett hozzájárulása — Az érintett akaratának önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel az érintett nyilatkozat vagy a megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezését adja az őt érintő személyes adatok kezeléséhez.
4.8. Adatvédelmi incidens — A biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi.
4.9. EGT-állam — Az Európai Unió tagállama és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam, továbbá az az állam, amelynek állampolgára az Európai Unió és tagállamai, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgárával azonos jogállást élvez.
4.10. Harmadik ország — Minden olyan állam, amely nem EGT-állam.
4.11. Profilalkotás — Személyes adatok automatizált kezelésének bármely olyan formája, amelynek során a személyes adatokat valamely természetes személyhez fűződő bizonyos személyes jellemzők értékelésére, különösen a munkahelyi teljesítményhez, gazdasági helyzethez, egészségi állapothoz, személyes preferenciákhoz, érdeklődéshez, megbízhatósághoz, viselkedéshez, tartózkodási helyhez vagy mozgáshoz kapcsolódó jellemzők elemzésére vagy előrejelzésére használják.
4.12. Álnevesítés — A személyes adatok olyan módon történő kezelése, amelynek következtében további információk felhasználása nélkül többé már nem állapítható meg, hogy a személyes adat mely konkrét természetes személyre vonatkozik, feltéve hogy az ilyen további információt külön tárolják, és technikai és szervezési intézkedések megtételével biztosított, hogy azonosított vagy azonosítható természetes személyekhez ezt a személyes adatot nem lehet kapcsolni.
4.13. Közös adatkezelés — Ha az adatkezelés céljait és eszközeit az adatkezelő más adatkezelővel vagy adatkezelőkkel közösen határozza meg.
4.14. Automatizált hangalapú asszisztens — Olyan, mesterséges intelligencián alapuló szoftveres megoldás, amely telefonhívást képes önállóan kezdeményezni vagy fogadni, és a hívott, illetve hívó személlyel emberi közreműködés nélkül, élőbeszédben folytat párbeszédet.
Ha Ön megtekinti a honlapunkat (www.moneynetwork.hu) vagy az ajánlatkérés kiszolgálására használt aloldalainkat (mnonline.hu), automatikusan rögzítésre kerülnek az Ön eszközének (pl. laptop, PC, telefon, táblagép) következő adatai: az IP-cím, a látogatás időpontja és dátuma, a felkeresett oldalak, a honlap, ahonnan a látogatás történt, a használt böngésző típusa, az operációs rendszer típusa, valamint az internetszolgáltató domain neve és címe. A rögzítésre kerülő adatokat a honlapot kiszolgáló webszerver az Ön külön nyilatkozata vagy cselekménye nélkül a honlap megtekintése során automatikusan naplózza. Ezen adatokból a rendszer automatikusan statisztikai adatokat generál. Ezeket az információkat kizárólag összesített és feldolgozott (aggregált) formában hasznosítjuk, szolgáltatásaink esetleges hibáinak kijavítása, minőségük javítása érdekében és statisztikai célokra.
Az adatkezelés célja: a szolgáltatás működésének biztosítása és ellenőrzése, az illegális tevékenység kiszűrése és statisztikák készítése.
Az adatkezelés jogalapja: az Adatkezelőnek a szolgáltatás működésének biztosításához, ellenőrzéséhez, az illegális tevékenység kiszűréséhez és a szolgáltatással kapcsolatos statisztika készítéséhez fűződő jogos érdeke (GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pont). A vonatkozó érdekmérlegelési tesztet kérésre rendelkezésre bocsátjuk.
Az adatkezelés időtartama: a honlap megtekintésétől számított 180 nap.
Figyelem: ha Ön ajánlatot kért tőlünk, a személyre szabott ajánlati oldalán végzett tevékenységét ettől eltérő módon, az Ön személyéhez kötve is kezeljük. Erről az 5.8 pont b) alpontjában tájékoztatjuk.
Mi az a cookie (süti)?
A cookie (süti) olyan kisméretű szövegfájl, amely a számítógép vagy a mobileszköz merevlemezén tárolódik a cookie-ban beállított lejárati ideig, és a későbbi látogatásokkor aktiválódik (visszajelez a webkiszolgálónak). A honlapok cookie-kat használnak azzal a céllal, hogy rögzítsék a látogatással kapcsolatos információkat (meglátogatott oldalak, az oldalakon töltött idő, böngészési adatok, kilépések stb.), illetve a személyes beállításokat. Ez az eszköz segít a felhasználóbarát honlap kialakításában, a látogatók online élményének fokozása érdekében.
Hogyan engedélyezhetem vagy tilthatom le a cookie-kat (sütiket)?
A legtöbb internetes böngésző automatikusan elfogadja a cookie-kat, a látogatóknak azonban lehetőségük van ezeket kitörölni vagy visszautasítani. Mivel minden böngésző eltérő, Ön egyénileg, a böngésző eszköztára segítségével állíthatja be a cookie-kal kapcsolatos preferenciáit. Amennyiben semmilyen cookie-t nem kíván engedélyezni a honlapunkról, módosíthatja a webböngésző beállításait úgy, hogy értesítést kapjon a küldött cookie-król, vagy egyszerűen elutasíthat minden cookie-t. Ugyanakkor bármikor törölheti a számítógépén vagy mobileszközén eltárolt cookie-kat is. A beállításokkal kapcsolatos további tudnivalókat keresse a böngésző Súgójában. Kérjük, vegye figyelembe, hogy amennyiben úgy dönt, hogy letiltja a cookie-kat, le kell mondania a honlap bizonyos funkcióiról.
Az adatkezelés jogalapja: az Ön hozzájárulása.
Az adatkezelés céljai:
A felhasználói élmény fokozása a személyes beállítások tárolása által
Anonim statisztikai napló
Minden elemzési információt név (vagy egyéb személyes adat) nélkül tárolunk, és technikai, illetve marketingcéljainkra használunk. Az előzőekben bemutatott célra a következő szolgáltatók elemzőeszközeit és a hozzájuk kapcsolódó cookie-kat használjuk:
Az adatkezelés időtartama:
A cookie-k két típusát különböztetjük meg: „munkamenet sütik” és „maradandó sütik”. Mindkét sütitípus esetén azok addig kerülnek tárolásra a böngészőben, amíg a felhasználó nem törli azokat.
Honlapunkon néhány esetben közösségi hálózatok funkcióit is megtalálja. Ezekhez a funkciókhoz olyan működési elv tartozik, amelyek képesek a cookie-k olvasására, illetve bizonyos esetekben a közösségi hálózatok cookie-jainak az Ön eszközén való elhelyezésére. Ezen cookie-k lehetővé tehetik a személyre szabott reklámok küldését. Adatkezelőként nincs hozzáférésünk ezekhez a cookie-khoz és az általuk begyűjtött adatokhoz, ennek ellenére azonban szeretnénk Önt tájékoztatni ezekről az elemekről, és használatukhoz az Ön engedélyét kérni.
A fentiek alapján a következő szolgáltatók közösségi cookie-jai jelenhetnek meg a honlapon:
A honlapunk olyan linkeket is tartalmazhat, amelyeket nem az Adatkezelő üzemeltet, csupán a látogatók tájékoztatását szolgálják. Az Adatkezelőnek nincs befolyása a partnercégek által üzemeltetett honlapok tartalmára és biztonságára, így nem is tartozik felelősséggel azokért. Kérjük, tekintse át az Ön által látogatott oldalak adatkezelési tájékoztatóját, mielőtt az adott oldalon az adatait bármilyen formában megadná.
Az online.moneynetwork.hu oldalain (például a személyi kölcsön kalkulátoron) a Meta Platforms Ireland Limited („Meta”) hirdetésmérő eszközét, a Meta Pixelt kizárólag az Ön kifejezett hozzájárulása esetén használjuk. A hozzájárulást az oldal alján megjelenő süti-sávon, az „Elfogadom” gombbal adhatja meg. Ha a „Csak a szükségesek” gombot választja, a Meta Pixel nem töltődik be, és az oldal ugyanúgy használható. Hozzájárulását bármikor, indokolás nélkül visszavonhatja vagy módosíthatja az oldal láblécében található „Süti-beállítások” hivatkozással. A visszavonás nem érinti a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.
Az adatkezelés célja: annak mérése, hogy Facebook- és Instagram-hirdetéseink nyomán hányan keresik fel az oldalt, válaszolnak a kalkulátor kérdéseire, adják meg elérhetőségüket, illetve küldenek be igénylési szándékot; a hirdetések megjelenítésének optimalizálása és a hirdetési költés eredményességének értékelése.
A kezelt adatok köre:
Nevét, e-mail-címét, telefonszámát és a kalkulátorban megadott pénzügyi adatait a Meta Pixel útján nem továbbítjuk.
Az adatkezelés jogalapja: az Ön hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pont; az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 155. § (4) bekezdése).
Az adatkezelés időtartama: a Meta-sütik (_fbp, _fbc) legfeljebb 90 napig tárolódnak az Ön böngészőjében, vagy addig, amíg Ön azokat nem törli. Süti-döntését (elfogadás vagy elutasítás) a böngészője helyi tárolójában őrizzük meg, amíg Ön azt nem módosítja vagy nem törli.
Közös adatkezelés: az adatok gyűjtése és a Meta részére történő továbbítása tekintetében az Adatkezelő és a Meta a GDPR 26. cikke szerinti közös adatkezelőnek minősül (a Meta közös adatkezelői kiegészítése: https://www.facebook.com/legal/controller_addendum). A továbbítást követő adatkezelésért a Meta önállóan felel; erről a https://www.facebook.com/privacy/policy címen tájékozódhat. A Meta az adatokat az Európai Gazdasági Térségen kívülre, így az Amerikai Egyesült Államokba is továbbíthatja (lásd a 9. pontot).
Kampányazonosítók (UTM-paraméterek). Ha Ön hirdetésünkre vagy más külső hivatkozásra kattintva érkezik, a hivatkozásban szereplő kampányazonosítókat (utm_source, utm_medium, utm_campaign, utm_content, utm_term, utm_id), a hirdetéskattintás-azonosítókat (fbclid, gclid), valamint a hivatkozó oldal domainnevét az oldal megjegyzi. Ha ajánlatot kér, ezeket az ajánlatkéréséhez rögzítjük, hogy lássuk, melyik hirdetésünk nyomán érkezett. Süti-hozzájárulás nélkül ezeket csak az oldal memóriájában tartjuk; a böngésző munkamenet-tárolójába csak hozzájárulása esetén írjuk, és a böngészőablak bezárásával törlődnek. Az adatkezelés jogalapja: az Adatkezelő jogos érdeke hirdetései eredményességének mérésében (GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pont). Az adatkezelés időtartama: az ajánlatkérés dokumentációjával megegyező idő (5.4 pont).
Elérhetőek vagyunk a Facebookon facebook.com/moneynetwork.hu néven.
A facebook.com/moneynetwork.hu oldalon található üzenőfalon közzétett hírfolyamára a Facebook-felhasználó az oldalon található „like”/„tetszik” linkre kattintva iratkozhat fel, és az ugyanitt található „dislike”/„nem tetszik” linkre kattintva iratkozhat le, illetve az üzenőfal beállításai segítségével törölheti a nem kívánt, üzenőfalon megjelenő híreket.
Az adatkezelés jogalapja: az Ön hozzájárulása. Az adatkezelés célja: az Ön tájékoztatása az aktuális információkról, a termékekről, a minket érintő hírekről, valamint ismeretterjesztő cikkek, anyagok küldése. Az adatkezelés időtartama: híreink kizárólag addig jelennek meg az Ön hírfolyamán, ameddig azt Ön szeretné.
Hirdetési (lead) űrlapok. Amennyiben Ön a Facebook vagy az Instagram felületén megjelenő hirdetésünkre kattintva a közösségi oldal saját űrlapján adja meg az elérhetőségeit, ezeket az adatokat (jellemzően név, e-mail cím, telefonszám, valamint az űrlapon feltett kérdésekre adott válaszok) a Meta Platforms Ireland Limited közvetlenül továbbítja az Adatkezelő rendszerébe, és az adatokat ettől a ponttól az Adatkezelő önálló adatkezelőként kezeli az 5.4 pont szerinti célból és ideig. Az űrlap kitöltésével Ön hozzájárul ahhoz, hogy a megadott elérhetőségeken az ajánlatkéréssel kapcsolatban felvegyük Önnel a kapcsolatot (e-mail, SMS, üzenetküldő alkalmazás vagy telefonhívás útján — lásd az 5.10 és 5.11 pontokat).
Üzenetküldő alkalmazások. Ha Ön a Messengeren vagy a WhatsAppon ír nekünk, az üzenetváltás tartalmát és a hozzá tartozó profiladatokat az 5.3 pont szerint kezeljük. Ezekben az esetekben a Meta önálló adatkezelőként is kezeli az adatokat; erről a https://www.facebook.com/privacy/policy címen tájékozódhat.
A Facebook-oldal adatkezeléséről tájékoztatást a Facebook honlapján található adatvédelmi irányelvekből és szabályzatból, a https://www.facebook.com/privacy/policy címen kaphat.
Ön bármely elérhetőségünkön kapcsolatba léphet velünk (weboldalon elhelyezett űrlapon, e-mailben, Facebook Messengeren, WhatsAppon, telefonon, postai úton, személyesen). Ilyen esetben az adatkezelés jogalapja az Ön hozzájárulása, illetve — ha a megkeresés már folyamatban lévő ajánlatkéréséhez kapcsolódik — az Ön kérésére történő, szerződéskötést megelőző lépések megtétele (GDPR 6. cikk (1) b) pont).
Az adatkezelés célja: kapcsolattartás a megkeresővel és a kérdés/kérés megválaszolása, illetve megoldása. Pénzügyi közvetítői együttműködés igénye esetén egyedi ajánlat bemutatása.
A kezelt személyes adatok kategóriái: név, e-mail cím, telefonszám, az üzenet tartalma, üzenetküldő alkalmazás esetén a megjelenített profilnév, telefonhívás esetén az 5.10 pontban felsorolt adatok.
Az Adatkezelő fenntartja magának a jogot, hogy a hozzá érkezett kérdéseket és az általa adott válaszokat a személyes adatok megjelenítése nélkül közzétegye.
Az adatkezelés időtartama: az önálló, ajánlatkéréshez nem kapcsolódó megkereséseket és az így megkapott személyes adatokat az adott kérés, kérdés vagy panasz megválaszolását követően töröljük. Ha a megkeresés az Ön ajánlatkéréséhez kapcsolódik, az üzenetváltást az ajánlatkérés dokumentációjának részeként az 5.4 pont szerinti ideig kezeljük.
Az adatkezelés leírása: közvetített pénzügyi termék igénybevételéhez ajánlatok készítése és elküldése, kapcsolatfelvétel. Az adatkezelés célja: az ajánlatok elkészítéséhez szükséges személyes adatok nyilvántartása. Az adatkezelés jogalapja: az Ön hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) a) pont). A kezelt személyes adatok kategóriái: név, e-mail cím, telefonszám, valamint az ajánlat összeállításához Ön által megadott adatok (például jövedelem nagysága, születési idő, foglalkoztatási jogviszony, az igényelt szolgáltatással kapcsolatos preferenciák). Az adatkezelés időtartama: az adatkezelés addig tart, amíg Ön a hozzájárulását vissza nem vonja, de legfeljebb 5 évig. Ha az ajánlatkérés nyomán szerződés jön létre, az ahhoz kapcsolódó adatokat az 5.6 pont szerint kezeljük. A hozzájárulás visszavonásának módja: e-mailben a support@moneynetwork.hu címen.
Az adatkezelés leírása: közvetített pénzügyi termék igénybevételéhez ajánlatok készítése. Az adatkezelés célja: az ajánlatok elkészítéséhez szükséges személyes adatok nyilvántartása. A kezelt személyes adatok kategóriái: név, születési név, születési hely és idő, anyja születési neve, azonosító okmány típusa és száma, adóazonosító jel, e-mail cím, telefonszám, levelezési cím.
Az adatkezelés jogalapja: jogos érdek (GDPR 6. cikk (1) f) pont); a jogos érdek az Adatkezelő üzleti működéséhez fűződő jogos érdeke. Ebben az esetben az új adatkezelési célról és a jogalapról tájékoztatjuk Önt az első kapcsolatfelvétel során. Tájékoztatjuk, hogy az ilyen adatkezelés ellen bármikor tiltakozhat, amelyet követően az adatkezelést megszüntetjük.
Az adatkezelés során az Adatkezelő adatfeldolgozóként veszi igénybe alvállalkozóit, akik az Adatkezelő nevében, a Hpt. szerinti közvetítői alvállalkozóként járnak el.
Az adatkezelés időtartama: az ajánlat elkészítésétől számított 5 év (polgári jogi elévülés).
Az adatkezelés leírása: a Hpt. 69. § (5) bekezdése szerint a független közvetítő az ügyféllel kötött közvetítői szerződésről és a közvetített pénzügyi szolgáltatási szerződésről nyilvántartást vezet. Az adatkezelés célja: a Hpt. 69. § (5) bekezdésében meghatározott jogi kötelezettségnek történő megfelelés. A kezelt személyes adatok kategóriái: a közvetített szerződés feleinek neve, a szerződéskötés ideje, tárgya, lényeges feltételei. Az adatkezelés jogalapja: az adatkezelés az Adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges (GDPR 6. cikk (1) c) pont); a jogi kötelezettséget a Hpt. 69. § (5) bekezdése állapítja meg. Az adatkezelés időtartama: 3 év a Hpt. 69. § (5) bekezdésével összhangban.
Az adatkezelés leírása: adott esetben az Ön részére termékeinkről és szolgáltatásainkról információt adunk hírlevél küldésével vagy reklámanyagok eseti küldésével. Az adatkezelés célja: marketingtevékenység az Ön tájékoztatása érdekében. Az adatkezelés jogalapja: hozzájárulás (GDPR 6. cikk (1) a) pont), mivel Ön hozzájárul a hírlevél küldéséhez, illetve egyéb marketinginformációk Önhöz való eljuttatásához. Tájékoztatjuk, hogy hozzájárulását bármikor visszavonhatja. A kezelt személyes adatok kategóriái: név, e-mail cím. Az adatkezelés időtartama: az adatkezelés addig tart, amíg Ön a hozzájárulását vissza nem vonja.
Az ajánlatkéréséhez kapcsolódó, a folyamat lezárását segítő üzenetek (például emlékeztető arról, hogy az összehasonlítása elérhető) nem minősülnek hírlevélnek; ezekről az 5.8 c) és az 5.11 pontban tájékoztatjuk.
Az Adatkezelő a szolgáltatás nyújtása során automatizált adatkezelést és a GDPR 4. cikk 4. pontja szerinti profilalkotást végez az alábbiak szerint.
a) Az ajánlatok automatikus szűrése. Az Ön által megadott adatok (jövedelem, életkor, foglalkoztatási jogviszony, valamint az Ön által megadott egyéb feltételek) alapján a rendszer automatikusan állapítja meg, mely pénzügyi szolgáltatók mely ajánlatai lehetnek az Ön számára elérhetők, és az Ön személyre szabott ajánlati oldalán csak ezeket jeleníti meg. Ez a művelet nem jelent elutasítást vagy jóváhagyást: arról, hogy Ön az adott terméket ténylegesen igénybe veheti-e, minden esetben az érintett pénzügyi intézmény dönt a saját bírálati folyamatában.
b) Az érdeklődés nyomon követése. A rendszer az Ön ajánlati oldalához kötve rögzíti, hogy megnyitotta-e a számára készült összehasonlítást, mely pénzügyi intézmények ajánlatát tekintette meg, mely gombokra vagy hivatkozásokra kattintott, elindította-e valamely igénylést, és ezek az események mikor történtek. Ezeket az adatokat az Ön kapcsolattartási adataihoz kötve kezeljük.
c) A megkeresés automatikus időzítése. Az a) és b) pont szerinti adatok alapján a rendszer automatikusan dönti el, hogy küldünk-e Önnek emlékeztető e-mailt vagy SMS-t, illetve hogy felvesszük-e Önnel telefonon a kapcsolatot (lásd az 5.10 és 5.11 pontokat).
Az adatkezelés jogalapja: - az a) pont esetében az Ön hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) a) pont), amelyet az ajánlatkérés elküldésével ad meg; - a b) és c) pont esetében az Adatkezelő jogos érdeke (GDPR 6. cikk (1) f) pont) abban, hogy a megkezdett ajánlatkérést érdemben lezárja, és az érdeklődőt a folyamat befejezésében segítse. A vonatkozó érdekmérlegelési tesztet kérésre rendelkezésre bocsátjuk.
Az adatkezelés időtartama: az a) és b) pont szerinti adatokat az ajánlatkérés dokumentációjának részeként az 5.4 pont szerinti ideig kezeljük.
Az Ön jogai ezzel kapcsolatban: Ön a jogos érdeken alapuló adatkezelés ellen bármikor, indokolás nélkül tiltakozhat (GDPR 21. cikk), kérheti az automatizált feldolgozás alapján hozott döntés emberi felülvizsgálatát, és kérheti, hogy a továbbiakban ne keressük meg. Ebben az esetben a nyomon követést és a megkereséseket haladéktalanul megszüntetjük. A tiltakozást a support@moneynetwork.hu címen, a megkereséseinkben található leiratkozó hivatkozáson, illetve a telefonhívás során szóban is jelezheti.
Kizárólag automatizált döntéshozatal: az Adatkezelő nem hoz olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen alapuló döntést, amely Önre nézve joghatással járna, vagy Önt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené.
Tájékoztatjuk, hogy az Ön által az Adatkezelő részére az igénybe venni kívánt pénzügyi szolgáltatáshoz vagy termékhez kapcsolódóan megadott adatok az Ön hozzájárulása alapján és a rá vonatkozó jogszabályi és szerződéses feltételek szerint továbbításra kerülnek a hitelintézet mint önálló adatkezelő részére.
Az előzetes hitelbírálat elvégzése céljából átadott adatok címzettjei:
Az adatkezelés jogalapja: a GDPR 6. cikk (1) b) pontja (a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések megtételéhez szükséges az adatkezelés).
Az esetleges jövedelmi, fennálló hitelekre és vagyoni helyzetre, az igényelt pénzügyi szolgáltatással kapcsolatos adatokra, valamint a munkahelyi és névre vonatkozó – banktitokként kezelt – személyes adatok a hitelintézet által kizárólag az előzetes hitelképesség-vizsgálat elvégzésére kerülnek felhasználásra, harmadik felek részére nem kerülnek továbbításra, eredménye kizárólag az Adatkezelő, és így az érintett részére kerül visszaküldésre.
A pénzügyi intézmények saját adatkezeléséről az alábbi helyeken tájékozódhat:
A kezelt személyes adatok kategóriái: név, telefonszám, a hívás ténye, iránya, időpontja és időtartama, a beszélgetés hangfelvétele, a hangfelvétel alapján készült szöveges átirat, a beszélgetésről készített rövid összefoglaló, valamint az Ön által a hívás során közölt információk (például mely pénzügyi intézmény ajánlata érdekli, mikor hívjuk vissza, kéri-e, hogy a továbbiakban ne keressük).
Az adatkezelés célja: az Ön által megkezdett ajánlatkérés befejezésének segítése, kérdéseinek megválaszolása, a szolgáltatás minőségének ellenőrzése és fejlesztése, valamint az utólagos bizonyíthatóság biztosítása.
Az adatkezelés jogalapja:
Automatizált hangalapú asszisztens. A hívást az Adatkezelő megbízásából mesterséges intelligencián alapuló hangalapú asszisztens is kezdeményezheti, illetve fogadhatja. A hívás elején egyértelműen közöljük, hogy Ön nem emberi ügyintézővel beszél. Az asszisztens nem ad személyre szabott pénzügyi tanácsot, és nem kér Öntől bankkártyaszámot, okmányazonosítót, jelszót, TAJ-számot vagy más azonosításra alkalmas titkos adatot. Ön bármikor kérheti, hogy emberi munkatárssal beszéljen, illetve a hívást bármikor megszakíthatja.
Hívási időszak. Kimenő hívást kizárólag 9:00 és 19:00 óra között kezdeményezünk. Egy ajánlatkéréshez legfeljebb két hívási kísérlet tartozik. Ha Ön későbbi időpontot kér, a visszahívást az Ön által megjelölt időpontra ütemezzük.
Tiltakozás. Ha jelzi, hogy nem kíván több hívást fogadni, azt azonnal, indokolás kérése nélkül rögzítjük, és a továbbiakban nem hívjuk. Ezt a hívás során szóban, illetve a support@moneynetwork.hu címen is jelezheti.
Az adatkezelés időtartama: a hangfelvételt és a szöveges átiratot a rögzítéstől számított 5 évig őrizzük, ezt követően automatikusan töröljük. A hívás tényét, időpontját, eredményét és a beszélgetés rövid összefoglalóját az ajánlatkérés dokumentációjának részeként az 5.4 pont szerinti ideig kezeljük.
Adatfeldolgozók: a hívás technikai lebonyolításában, a hangfelvétel rögzítésében és a beszélgetés szöveges feldolgozásában a 8. pontban felsorolt adatfeldolgozók vesznek részt.
Az Adatkezelő az ajánlatkéréséhez kapcsolódóan SMS-üzenetet, illetve e-mailt küldhet az Ön által megadott elérhetőségre, amely egy rövidített, kizárólag Önhöz tartozó hivatkozást tartalmaz az Ön személyre szabott ajánlati oldalára. A rendszer rögzíti, hogy a hivatkozásra rákattintottak-e, és mikor.
Az adatkezelés célja: annak megállapítása, hogy az összehasonlítás eljutott-e Önhöz, és szükséges-e további segítséget nyújtanunk a folyamat lezárásához.
A kezelt személyes adatok kategóriái: név, telefonszám, e-mail cím, a küldött üzenet ténye és időpontja, a hivatkozásra történő kattintás ténye és időpontja.
Az adatkezelés jogalapja: az Adatkezelő jogos érdeke (GDPR 6. cikk (1) f) pont) a megkezdett ajánlatkérés lezárásában. Az üzenetek küldése ellen bármikor, indokolás nélkül tiltakozhat.
Az adatkezelés időtartama: az ajánlatkérés dokumentációjával megegyező idő (5.4 pont).
Amennyiben Ön a Facebook vagy az Instagram felületén elhelyezett hirdetésünkön keresztül érkezett, az Adatkezelő a hirdetés eredményességének mérése céljából visszajelzést küld a Meta Platforms Ireland Limited részére arról, hogy az ajánlatkérés megtörtént. A visszajelzés az Ön e-mail címének és telefonszámának visszafejthetetlen módon titkosított (hash-elt) formáját tartalmazza, valamint az esemény tényét és időpontját; a Meta ezt a saját felhasználói adataival veti össze.
Az adatkezelés célja: a hirdetések eredményességének mérése, a hirdetési költés optimalizálása. Az adatkezelés jogalapja: az Ön hozzájárulása, illetve az Adatkezelő jogos érdeke a hirdetései eredményességének mérésében (GDPR 6. cikk (1) a), illetve f) pont).
Ebben az adatkezelésben az Adatkezelő és a Meta Platforms Ireland Limited a GDPR 26. cikke szerinti közös adatkezelőnek minősül. A Meta adatkezeléséről a https://www.facebook.com/privacy/policy címen tájékozódhat.
Az adatkezelés kapcsán Önt az alábbiakban részletezett jogok illetik meg.
Amennyiben élni szeretne jogaival, vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi elérhetőségek egyikén:
Azonosítás. A kérése teljesítése előtt minden esetben azonosítanunk kell az Ön személyazonosságát. Ha nem tudjuk Önt azonosítani, sajnos nem teljesíthetjük a kérését.
A kérés megválaszolása. Az azonosítást követően írásban, elektronikusan vagy – az Ön kérésére – szóban nyújtunk tájékoztatást a kéréssel kapcsolatban. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha Ön elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, mi elektronikus úton fogunk válaszolni. Természetesen ebben az esetben is van lehetősége más módot kérni.
Ügyintézési határidő. Legkésőbb a kérés beérkezésétől számított 1 (egy) hónapon belül tájékoztatjuk Önt a kérése nyomán hozott intézkedésekről. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további 2 (két) hónappal meghosszabbítható, amiről még az egyhónapos ügyintézési határidőn belül tájékoztatjuk Önt. Kötelesek vagyunk Önt az intézkedés elmaradásáról is tájékoztatni az egyhónapos ügyintézési határidőn belül. Ez ellen panaszt nyújthat be a NAIH-nál, és élhet bírósági jogorvoslati jogával.
Az ügyintézés díja. A kért tájékoztatás és intézkedés díjmentes. Kivételt képez az az eset, ha a kérés egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó. Ebben az esetben díjat számolhatunk fel, vagy megtagadhatjuk a kérés teljesítését.
Az Ön hozzájárulása alapján végzett adatkezelések esetén Ön bármikor visszavonhatja a hozzájárulását (GDPR 7. cikk). Ilyen esetben az erről szóló értesítés kézhezvételét követően indokolatlan késedelem nélkül töröljük az Ön személyes adatait az adott adatkezeléshez kapcsolódóan. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a visszavonás előtt végzett adatkezelés jogszerűségét.
Ön tájékoztatást kérhet arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e (GDPR 15. cikk), és ha igen:
Ön kérheti, hogy javítsuk, illetve egészítsük ki az Ön pontatlanul vagy hiányosan rögzített személyes adatát (GDPR 16. cikk).
Ön kérheti, hogy töröljük az Ön személyes adatait (GDPR 17. cikk), ha:
A személyes adatokat nem törölhetjük, amennyiben azokra szükség van:
Ön kérheti, hogy korlátozzuk az adatkezelést (GDPR 18. cikk), ha az alábbiak valamelyike teljesül:
Korlátozás esetén a személyes adatokat a tárolás kivételével csak az Ön hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni. A korlátozás esetleges feloldásáról előzetesen tájékoztatjuk Önt.
Ön jogosult arra, hogy az általunk kezelt személyes adatait géppel olvasható formátumban megkapja (GDPR 20. cikk), továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa – vagy kérésére továbbítsuk –, amennyiben az adatkezelés kizárólag az Ön hozzájárulásán, vagy az Önnel, vagy az Ön érdekében kötött szerződésen alapul, és automatizált módon történik.
Ön tiltakozhat a személyes adatai kezelése ellen (GDPR 21. cikk), amennyiben:
Ez a jog különösen a következő adatkezelésekre vonatkozik: az érdeklődés nyomon követése és a megkeresések automatikus időzítése (5.8 b) és c) pont), a telefonos megkeresés (5.10 pont), valamint az SMS- és e-mail-emlékeztetők (5.11 pont). A tiltakozás bejelentése esetén ezeket az adatkezeléseket haladéktalanul megszüntetjük.
A fenti esetekben a személyes adatokat töröljük, kivéve, ha azok kezelését olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az Ön érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.
Ön akkor is tiltakozhat a személyes adatai kezelése ellen, ha:
Ön jogosult arra, hogy ne terjedjen ki Önre az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya (GDPR 22. cikk), amely Önre nézve joghatással járna, vagy Önt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené.
A fentiek nem érvényesek akkor, ha a döntés:
A jogszabályi kötelezést kivéve ezekben az esetekben is kérheti emberi beavatkozás igénybevételét a folyamatba, kifejtheti álláspontját, és a döntéssel szemben kifogást nyújthat be.
Tájékoztatjuk, hogy az Adatkezelő az 5.8 pontban leírt automatizált adatkezelést és profilalkotást végzi, azonban ezek alapján nem hoz olyan, kizárólag automatizált döntést, amely Önre nézve joghatással járna vagy Önt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené. Az 5.8 pont szerinti adatkezelés logikájáról, jelentőségéről és várható következményeiről a support@moneynetwork.hu címen kérhet bővebb tájékoztatást.
Amennyiben a személyes adatok kezelésével kapcsolatban észrevétele van, vagy úgy érzi, hogy jogsérelem bekövetkezésének veszélye áll fenn, Ön bejelentést tehet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál.
A NAIH elérhetősége: 1363 Budapest, Pf.: 9. (postacím); 1055 Budapest, Falk Miksa u. 9–11.; ugyfelszolgalat@naih.hu; +36-1-391-1400; www.naih.hu.
Jogainak vélt megsértése esetén az illetékes törvényszékhez, a fővárosban a Fővárosi Törvényszékhez is fordulhat. A pert az érintett – választása szerint – a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes törvényszék előtt is megindíthatja.
Mindent megteszünk annak érdekében, hogy – figyelembe véve a tudomány és technológia mindenkori állását, a megvalósítás költségeit, továbbá az adatkezelés jellegét, valamint a természetes személyek jogaira és szabadságaira jelentett kockázatokat – a megfelelő technikai és szervezési intézkedéseket valósítsuk meg annak érdekében, hogy a kockázat mértékének megfelelő szintű adatbiztonságot garantáljuk.
A személyes adatokat mindig bizalmasan, korlátozott hozzáféréssel, titkosítással és az ellenálló képesség lehetséges maximalizálásával, probléma esetén a visszaállíthatóság biztosításával kezeljük. Rendszerünket rendszeresen teszteljük a biztonság garantálása érdekében.
A biztonság megfelelő szintjének meghatározásakor figyelembe vesszük az adatkezelésből eredő olyan kockázatokat, amelyek különösen a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítéséből, elvesztéséből, megváltoztatásából, jogosulatlan nyilvánosságra hozatalából vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférésből erednek.
Megteszünk mindent annak biztosítása érdekében, hogy az irányításunk alatt eljáró, a személyes adatokhoz hozzáféréssel rendelkező személyek kizárólag a mi utasításunknak megfelelően kezelhessék az említett adatokat, kivéve, ha az ettől való eltérésre uniós vagy tagállami jog kötelezi őket.
A hangfelvételek védelme. Az 5.10 pont szerint rögzített hangfelvételekhez és átiratokhoz kizárólag az Adatkezelő erre feljogosított munkatársai férhetnek hozzá, a minőségellenőrzés, a panaszkezelés és a jogi igények érvényesítése céljából. A hozzáférés naplózott, a felvételeket titkosítva tároljuk, és a megőrzési idő lejártát követően automatikusan töröljük.
Az Adatkezelő a tevékenysége során az alábbi adatfeldolgozókat veszi igénybe. Valamennyi adatfeldolgozóval a GDPR 28. cikke szerinti adatfeldolgozói szerződést kötöttünk.
| Adatfeldolgozó | Székhely | Az adatfeldolgozás tárgya | Kezelt adatok köre |
|---|---|---|---|
| Google Ireland Limited | Írország | a rendszer üzemeltetése, tárhelyszolgáltatás (Google Cloud, europe-west1 régió) | az Adatkezelő rendszerében kezelt valamennyi adat |
| Airtable, Inc. | Egyesült Államok | az ajánlatkérések nyilvántartása | név, e-mail cím, telefonszám, az ajánlatkérés adatai, az 5.8 b) pont szerinti tevékenységi adatok, a hívás adatai és összefoglalója |
| SendPulse Inc. | Egyesült Államok | e-mail- és SMS-küldés, ügyfélnyilvántartás (CRM) | név, e-mail cím, telefonszám, a küldött üzenetek |
| ElevenLabs Inc. | Egyesült Államok | az automatizált hangalapú asszisztens működtetése, hangfelvétel és szöveges átirat készítése | név, telefonszám, hangfelvétel, átirat, a beszélgetés összefoglalója |
| Twilio Inc. | Egyesült Államok | a telefonhívások technikai lebonyolítása | telefonszám, a hívás technikai adatai |
| SMSAPI (smsapi.com) | Lengyelország | SMS-küldés | telefonszám, az üzenet szövege |
| Meta Platforms Ireland Limited | Írország | hirdetési lead-űrlapok, üzenetküldő alkalmazások, konverziómérés | név, e-mail cím, telefonszám, az üzenetváltás tartalma |
Az Adatkezelő által igénybe vett egyes adatfeldolgozók az Európai Gazdasági Térségen kívül, elsősorban az Amerikai Egyesült Államokban végzik az adatkezelést (lásd a 8. pont táblázatát). Ezekben az esetekben az adattovábbítás jogalapja:
Az adattovábbítás garanciáiról szóló dokumentáció másolatát az érintett kérésére az Adatkezelő a support@moneynetwork.hu címen rendelkezésre bocsátja.
Az Adatkezelő fenntartja a jogot, hogy jelen tájékoztatót egyoldalúan módosítsa, különösen akkor, ha az adatkezelési tevékenysége megváltozik, vagy azt jogszabályváltozás indokolja. A módosított tájékoztatót az Adatkezelő a honlapján teszi közzé. Ha a módosítás az Ön hozzájárulásán alapuló adatkezelést lényegesen érinti, arról a megadott elérhetőségén külön is értesítjük.
Szombathely, 2026. október 13.
Hatályos: 2026. október 13-tól
Money Network Kft.